Közeledett az ősz. Nagy változást jelentett ez Lotti életében. Egy hét múlva iskolás lesz. Vegyes érzések kavarogtak benne. Örült, hogy iskolába mehet és egy csomó új dolgot tanulhat meg, ugyanakkor tartott is a nagy változástól, a megszokott kis életének felkavarodásától. Az első tanítási nap előtti este Lotti a szokásos esti imájára készült. Összetette kezeit, szeretettel gondolt az Égiekre és azt kérte, hogy legyenek vele holnap és segítsék őt mindenben. Majd boldog mosollyal az arcán békésen elaludt.

Másnap reggel korán ébredt. Tudta, hogy az Égiek még sosem hagyták cserben és ma is vele lesznek. Ez nyugalommal töltötte el. Felöltözött szépen, elköszönt Kelentől és elindult az apukájával kézenfogva az iskolába. Mikor odaértek, az édesapja odahajolt Lottihoz. Hátrasimította a kislány arcába lógó rakoncátlan hajtincset és azt mondta:

-Ügyes legyél, figyelj oda az órákon és fogadj szót a tanító néninek! Nagyon szeretlek kincsem!

-Én is szeretlek apa. És köszönök szépen mindent. – súgta a kislány az édesapja fülébe.

-Vigyázz magadra kicsim! Majd egy puszit adott a lányának és elindult haza. Lotti nézte az édesapját a kapuban állva, majd mikor eltűnt a szeme elől, vett egy nagy levegőt és belépett a kapun.

Kezdetét vette az iskolában töltött első napja. Úgy érezte, mintha egy új világba csöppent volna. Az udvaron idősebb gyerekek kergetőztek, mások a mászókákon játszottak vagy pedig csoportokban beszélgettek.

Egy szabad pillanata sem volt egész nap. Annyi minden történt, hogy már csak azt vette észre, hogy az utolsó óráról is kicsengettek.

Tanítás után Lotti hazament és lelkesen mesélt Kelennek az első iskolában töltött napjának izgalmairól. Rengeteg mesélnivalója volt. Megismerkedett az osztálytársaival, belelapozott az új könyveibe, végigülte az első tanítási óráját, hallotta milyen, mikor az iskolában becsengetnek és kicsengetnek. Ezeket és ehhez hasonló örömöket osztott meg barátjával. Új volt számára ennek a napnak minden pillanata.

Kelen ámulva hallgatta a kislányt.

-Micsoda izgalmak! És mondd Lotti, nem érezted magadat magányosnak, mikor beléptél az iskola kapuján? – érdeklődött a kismadár.

-Tudod Kelen, bár egyedül voltam, mégsem voltam magányos. Emlékszem, régen mennyire nem szerettem egyedül lenni. Igaz, hogy mindig feltaláltam magamat és jókat játszottam egyedül is, mégsem volt jó érzés legbelül.

-És idővel sikerült ezt legyőzni? – kérdezte kíváncsian a madárka.

-Emlékszel, hogy mit meséltem a fókuszváltásos játékomról? – kérdezte Lotti kis barátját.

-Persze. A játék lényege, hogy minden rosszban meg lehet találni azt a szépséget, aminek örülni lehet. Ennek a titka pedig az, hogy a figyelmedet jó irányba kell terelned. – felelte büszkén a kismadár.

-Pontosan Kelen. És ez segített nekem legyőzni a magányt is. – mosolyodott el Lotti és szíve mélyén nagyon büszke volt barátjára, hogy így emlékezett minden szavára. – Rájöttem, hogy mennyire hasznosan is eltölthetem a korábban magányosnak gondolt perceket. Ugyanis amikor egyedül vagy, akkor lehetőséged van befelé figyelni, amiből sokat tanulhatsz.

-Mit lehet belőle tanulni? – kérdezte a kismadár.

-Például ilyenkor csak figyelem a gondolataimat, mintha egy moziban ülnék. Nézem, ahogy felbukkan egy kép, aztán amilyen hirtelen jön, olyan gyorsan tova is száll. Ha csak ezt az apró játékot gyakorlod ráérő idődben, akkor megtanulhatod kizárni a felesleges gondolatokat a fejedből. Aki képes erre, az képes lesz meghallani lelkének hangját is, ha szüksége lesz rá. Lelked hangját pedig azért érdemes figyelned, mert segít önmagad megismerésében. Engem mindig feltölt, ha jobban megismerhetem önmagamat. Ilyenkor minden egyes alkalommal úgy érzem, hogy több leszek. Ez boldogsággal tölt el, míg végül túlárad bennem az önmagam és a mások iránti szeretet. – magyarázta a kislány. Olyan ez, mintha egy nagy fényes burok venne körül, ami telis tele van jó érzésekkel: nyugalommal, békével, szeretettel. Ilyenkor van úgy, hogy odamegyek apához és csak úgy megölelem. Persze ő nem érti, hogy miért teszem ezt, csak örül neki. Érted a magány és egyedüllét közötti különbséget? – kérdezte Lotti legjobb barátját.

-Talán igen. – felelte bizonytalanul Kelen.

– Figyelj csak, elmagyarázom másképpen. Mást jelent az, ha magányos vagy és mást az, ha csak egyedül vagy. Amikor magányos vagy, akkor hiányzik valaki vagy valami az életedből, és emiatt rosszul érzed magad. Ezzel ellentétben, amikor egyedül vagy, akkor jól vagy, nem zavar semmi, és máris azt csinálsz, amit akarsz, és akkor lehetőséged van fejlődni, ami végső soron az életünk igazi célja. Így már érthető?

-Igen. – csicseregte most már boldogan a kismadár.

Időközben beesteledett, mindannyian fáradtak voltak és végül nyugovóra tértek. Kelen azzal a boldog érzéssel szenderedhetett álomra, hogy ma is tanult valami újat:

„Minden alkalommal lehetőséged van eldönteni, hogy magányos vagy, vagy csak egyedül vagy. A magány fáj és sohasem visz előbbre, míg az egyedüllét jó érzés és minden alkalommal lehetőséget ad nekünk a fejlődésre, önmagunk még jobb megismerésére. Ha pedig önmagad megismerése annyi szeretettel tölti el szívedet, hogy az már túlárad rajtad, akkor képes leszel adni belőle embertársaidnak is. Ilyenkor lelked fénye bevilágítja az eget, utat mutatva az eltévedetteknek. És minél több ember lelkének fénye ragyogja be a megvilágítatlan eget, egy idő után a sötétség annál kevésbé érvényesülhet. És ekkor már nem fog létezni többé a magány sem.”

Kelen most már mindent értett és innentől kezdve többé már nem volt magányos akkor sem, amikor nem volt körülötte senki sem. Ha nem jutott más eszébe, akkor csak megfigyelte, éppen milyen érzések kavarognak a lelkében. Azt pedig már tudta, hogy a bensőjében megjelenő érzések mindig megmutatják, mivel van éppen dolga. Ezeket követve pedig lépésről lépésre közelebb juthat lelkének ragyogásához és a mindenki által vágyott boldogsághoz. Lotti szavai később is sokszor eszébe jutottak és bízott benne, hogy saját fejlődésével talán ő is segíthet egy kicsit visszaszorítani a sötétséget azon az égbolton, amelyet egyre több jó lélek fénye ragyog be.