Álmos, kora őszi vasárnap reggel volt. Lotti és Kelen már felkeltek és megreggeliztek. A kislány még töltött magának egy bögre mézes teát és elindultak vissza kis barátjával játszani a szobájukba.

Bevackolták magukat az ágyra és elővették kedvenc lovas társasjátékukat. Már egy ideje vágtattak egymás után lovacskáikkal, mikor a lányka egyszer csak hatost dobott a dobókockával. Örömében hirtelen a magasba emelte karjait, és a könyökével ugyanezen mozdulattal fellökte az éjjeli szekrényén lévő teás bögréjét. A finom nedű nagy része Lotti kedvenc otthoni nadrágjára borult. Kelen nagyon megijedt.

-Most mi lesz, foltos lesz a ruhád. – nézett rémülten barátjára.

-Dehogy is. Ne ess kétségbe Kelen. Veszek fel egy másik nadrágot, ezt pedig beáztatjuk. – nyugtatta meg a madárkát a lányka.

Így is történt. A kislány gyorsan átöltözött, aztán barátjával a fürdő felé vették az irányt. Ott teleeresztettek egy lavort vízzel, öntöttek bele kis mosószert és belerakták a piszkos ruhát. Lotti igyekezett a foltnál kicsit finoman megdörzsölni a nadrágot, majd hagyták ázni még azt a vízben. A madárka elképedve nézett a kislányra.

-Honnan tudtad, hogy mit kell csinálni?

-Egyszer láttam nagymamát, amint egy összekoszolt blúzával ugyanezt csinálta. Nem nagy ördöngösség. – felelte barátja mosolyogva.

A konyhában öntöttek maguknak egy újabb bögre teát és visszatértek a szobájukba. Most már azonban figyeltek rá, hogy biztonságosabb helyre tegyék a poharat.

Kelen csodálkozva csak ennyit tudott kérdezni legjobb barátjától:

-Lotti, hogy csinálod, hogy nem vagy mérges a kiömlött tea miatt?

-Miért rontaná el egy kis tea a kedvemet? – kérdezett vissza a legtermészetesebben a kislány.

-A legtöbb ember bosszankodott volna a történteken. – folytatta a kismadár.

-Lehet… Ilyenkor gondolj viszont arra, hogy az is egy pillanat volt, amikor hatost dobtam. Azt is elfogadtam. Persze az nem volt nehéz, mert az számomra jó volt. Ugyanígy azt is el kell fogadni, amikor kevésbé jó dolog történik velünk éppen. Amint elfogadod azt, ami szembejön veled, már nem fogsz aggódni a jövő miatt, mint ahogy az előbb te tetted a ruhán esetleg megmaradó folt miatt. Ha pedig majd tényleg piszkos marad majd a ruha, akkor az egy újabb pillanat lesz, amit majd akkor, ha bekövetkezett, szintén elfogadhatsz. Érted Kelen? – adta meg a feleletet a kislány mosollyal az arcán.

-Honnan jutnak ilyen okos dolgok az eszedbe Lotti? – kérdezte a madárka.

-Emlékszel, mikor tegnap a folyóparton a köveket nézegettem? – kérdezett vissza a lányka.

-Igen, emlékszem. – jött a felelet.

-Akkor arra gondoltam, hogy milyen sokat lehet tanulni egy kőtől, ha csak magad elé tartva nézed és közben hagyod, hogy valami gondolatot elindítson benned. – magyarázta Lotti.

-És neked mit juttatott eszedbe az a kő a kezedben? – érdeklődött tovább a madárka.

-Azt, hogy neki kőként nincs más választása, mint elfogadni mindazt, ami történik vele. Elfogadja, ha nyáron a patak lecsökkent vízszintje miatt a nap forró sugarai perzselik, de elfogadja azt is, ha a sok esőzés miatt hosszabb időre a víz alá kerül. És azt is kénytelen elfogadni, hogy játékos gyerekek felkapják a földről és jó messzire elhajítják. – adta meg a választ a lányka.

-Hű Lotti, mi mindent eszébe juttathat egy darab kő az embernek… – mondta legjobb barátjának még mindig ámulva a kismadár.

-Bizony Kelen. Ezért mondom mindig, hogy bárhol vagy, bármit csinálsz, légy nyitott, mert nem tudhatod, mikor kapsz egy újabb tanítást. – látta el jó tanáccsal a kismadárt a lányka, majd így folytatta – Tudod mit, elővesszük a füzetemet, amiben a kis bölcsességeket gyűjtjük és rögtön bele is írjuk, amit tanultunk.

Azzal Lotti elővette füzetét, majd írni kezdett:

“Életünk apró pillanatok végtelen sokasága. Ezen pillanatok lehetnek számunkra kedvesek, vagy épp ellenkezőleg, megnehezíthetik életünket. Bármilyenek is legyenek, fontos, hogy képes legyél elfogadni őket olyannak amilyenek. Ha küzdesz ugyanis ellenük, akkor csak magadnak okozol feszültséget vele. Azonban amint elfogadod létezésüket, végtelen nyugalom és béke száll meg, mely az egódat háttérbe szorítva utat nyit az igazi Éneddel való találkozásra, a benned lévő Isteni megtapasztalásának.”

Aznap délután Kelen igyekezett új ismereteit kamatoztatni, vagyis a megélt pillanatok mindegyikét elfogadni. És rá kellett jönnie, hogy a kislánynak megint igaza volt. Amint elfogadóvá vált, olyan békét érzett magában, mint amilyet korábban talán soha.