Egy szombat reggel Lotti az ágyában ült és nézett ki az ablakon. Kelen már kora reggel óta fenn volt és éppen rövid reggeli repüléséről tért vissza. Általában korábban ébredt, mint a kislány és hogy ne zavarja, ki szokott repülni a közeli hegyek fölé. Élvezi ezeket az egyedülléteket. A táj ilyenkor még csendes, hívogató és egyúttal magával ragadó. A kismadárnak ez a kis reggeli kikapcsolódás segít ráhangolódni az aznapi dolgaira. Ma sem volt ez másként.

Kelen hazatérte után a szobába repülve észrevette, hogy jóbarátja már fenn van és valamin nagyon töpreng. Megszólította, hogy megkérdezze, merre járnak gondolatai, de a kislány meg sem hallotta.

-Hahó, Lotti, hallasz? – próbálta újra megszólítani a madárka.

-Te már itt vagy Kelen? Észre sem vettelek, úgy elgondolkodtam. – tért vissza merengéséből a kislány.

-Igen, ezt láttam. Mi foglalkoztat ennyire? – érdeklődött a lányka gondolatai iránt barátja.

-Az osztályban vannak páran, akik már most tudják, hogy mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek. Én még nem tudom. Engem több dolog is érdekel és nem tudom, hogy melyiket kellene majd választanom. – osztotta meg a madárkával érzéseit.

-Ezt nem is kell még eldöntened. Mire odajutsz, hogy választanod kell, már tudni fogod. – nyugtatgatta a kislányt a madárka.

-De mi van, ha mégsem tudom majd? – aggodalmaskodott tovább Lotti.

-Nem olyan ördöngős dolog ez. Elmesélem egy fiú életét és máris világos lesz minden. – csivitelte lelkesen a kismadár.

-Figyelek, figyelek. Kezdheted Kelen. – helyezkedett el kényelmesen az ágyán a kislány és nagy érdeklődéssel várta a történetet.

–Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy földműves, akinek volt egy fia. A fiú tizennégy éves korában döntés előtt állt. Lehet belőle is földműves, mint az édesapjából vagy elmegy kitanulni az asztalos szakmát és azzal fog majd felnőttként foglalkozni. Az apja szerette volna, ha a nyomdokaiba lép a fia. A fiúnak viszont valami azt súgta, hogy az asztalos mesterséget válassza. Olyan érzése volt ez neki, mintha egy kereszteződésnél állna, ahol el kell döntenie, hogy jobbra vagy balra megy. Nem tudhatja melyik út hova vezet, csak a megérzéseire, saját belső hangjára építkezhet.

Tudta ő, hogy az asztalos szakma jobban vonzza, de a családfő iránt érzett tisztelet miatt otthon maradt és az apjától kapott birtokon kezdett gazdálkodni. Teltek múltak az évek, miközben a fiú folyamatosan akadályokba ütközött. Hol az aszály, hol a jégeső miatt ment tönkre minden, hol pedig a termés volt nagyon kevés minden igyekezete ellenére. Az ötödik év után végül úgy döntött, hogy felhagy a földműveléssel és kitanulja mégis csak az asztalos mesterséget. Pénze nem volt tanulni, de ez sem tántorította el tervétől.

Összepakolta tarisznyáját és apja áldásával elindult az ismeretlenbe. Útja egy folyó mellett vezetett. Észrevette, hogy a vízben egy idősebb férfi fuldoklik. Azonnal ledobta a partra tarisznyáját és kimentette az embert. Az olyan hálás volt a fiúnak, hogy meghívta őt a birtokára. Elindultak a férfi otthonához és út közben beszélgettek. Kiderült, hogy a megmentett ember egy gróf volt, aki rendkívül jómódban élt. Megetette a fiút és hálája jeléül adott egy erszényt tele pénzzel. A fiú nagyon boldog volt, hiszen most már volt pénze tanulni. Megköszönte a gróf nagylelkűségét és folytatta útját.

Éppen azon töprengett, hol tanulhatná ki a mesterséget, mikor egy ház mellett elhaladva egy táblát pillantott meg, amelyen ez állt: Asztalos inast keresek. A fiú nagyon megörült és jelentkezett rögtön a mesternél a munkára. Itt aztán szépen kitanulta a szakmát és annak minden apró trükkjét, titkát. Három év után megköszönt mindent mesterének és elindult, hogy saját műhelyet nyisson spórolt pénzéből. Meg is találta azt a helyet, ami minden szempontból megfelelt igényeinek.

Már csak munkát kellett szereznie. Egy nap felfigyelt az utcán egy gazdag emberre, aki panaszkodott a kocsisának, hogy nem talál olyan asztalost, aki meg tudná valósítani vadabbnál vadabb ötleteit. A fiú odalépett az úriemberhez és felajánlotta neki szolgálatát. Az úr kapva kapott az alkalmon. Az idő előre haladtával mindketten egyre jobban megkedvelték egymást. A férfi örült, hogy ilyen ügyes asztalosba botlott, a fiú pedig örült, hogy megvalósíthatta újabb és újabb ötleteit. Így történt, hogy egy földművesnek induló fiúból végül boldog asztalos lett. – fejezte be a történetet Kelen. – Érted Lotti, hogy mit akar mondani ez az egész?

-Azt, hogy a fiú rossz döntést hozott először. – felelte a kislány.

-Igen, ez is igaz, de ennél sokkal többet sugall a fiú esete:

“Belülre kell figyelned, ha meg szeretnéd találni a saját utadat, mert csak így tudhatod meg, hogy mi is a te feladatod a világban. Ha képes vagy észrevenni a jelzéseket és meg mered tenni a szükséges lépéseket, ami sorsod beteljesítéséhez kell, akkor jó úton leszel, hidd el, eltéveszteni sem lehet. Ha életed elágazásánál esetleg mégis rosszul döntesz, akkor azt észreveszed, hiszen folyamatosan akadályokkal találod majd magad szembe. Így próbálnak meg ugyanis az Égiek szeretetteljesen visszaterelni a helyes mederbe. Ha azonban a jó utat választod, akkor minden segítséget megkapsz tőlük, hogy megvalósíthasd életutad. Persze itt is lehet néha próbatétel, hogy lássák, tényleg elszánt vagy és megérettél arra, hogy beteljesítsd sorsodat. De nem kell félni, mert ha érzed és hiszel is benne, hogy a helyes irányba tartasz, akkor ezeken a próbatételeken is könnyedén túljuthatsz és már nem marad más hátra, mint élvezni azt, amiért megdolgoztál.”

-Hű, mennyi bölcs gondolat volt elrejtve ebben a kis történetben. – nézett ámulva Lotti Kelenre. – Így most már értek mindent. Ezek után már nem is aggódok azon, hogy mi legyek majd, ha nagy leszek. Csak belülre figyelek majd és hallgatok a megérzéseimre. – mondta mosolyogva a kislány.

A madárka pedig boldog volt, hogy segíthetett legjobb barátjának.