Egy februári péntek délután Lotti csendben ült az osztályterem sarkában és figyelte a teremben lévő nyüzsgést. Minden gyerek lázban égett a másnapi farsangi mulatság miatt. Tervezgették, hogy ki kivel megy és a jelmezeikkel dicsekedtek.
-Én hercegkisasszony leszek. – mondta az egyik kislány.
-Én meg pillangó. – újságolta egy másik.
-Én meg robot. – vágott közbe büszkén egy kisfiú.
Lotti szomorúan volt, mert ő nem tudott menni az ünnepségre. Az édesapjának üzleti útra kellett mennie, és mivel nem tudott volna senki vigyázni rá, így őt is vitte magával.
Kicsengettek az utolsó óráról is. A diákok nagy zsivajjal özönlöttek ki a teremből. A kislány szép komótosan összeszedte a tankönyveit és ő is elindult hazafelé. Otthon Kelen egyből észrevette legjobb barátja rosszkedvét.
-Mi történt Lotti? – kérdezte azonnal.
-Ma mindenki a holnapi farsangról beszélt az iskolában, mi meg elutazunk apával. – válaszolta egykedvűen a kislány.
-Ne szomorkodj, majd jókat játszunk, amíg apukád dolgozik. – biztatta a madárka.
-Igazad van Kelen, nem szomorkodom többet emiatt. – mosolyodott el végre a kislány.
Ezután jókedvűen összerakták a játékokat, amit másnap vinni akartak, majd fáradtan álomba szenderültek.
Másnak reggel, mikor felkeltek, Lotti apukája azzal a hírrel fogadta őket, hogy nem utaznak el, mert a megbeszélést mégis helyben tartják. A kislány nagyon boldog volt, mert így ő is elmehetett a farsangi bálba. Épp azon kezdtek Kelennel gondolkozni, hogy milyen jelmezt tudnának gyorsan készíteni, mikor csengettek. Az ajtóban a kislány nagyszülei álltak.
-Szervusz drágám! – köszöntötték unokájukat.
-Szia Ica mama, szia Gabi papa! De jó látni benneteket! – ugrott a nyakukba boldogan Lotti.
-Nézd kincsem, egy angyal jelmezt hoztunk neked. Azért látogattunk meg, hogy oda tudjuk adni ezt a mai bál előtt. – nyújtották unokájuk felé a hófehér ruhácskát, a tollakkal kirakott szárnyakat és a aranyszínben pompázó, csillogó glóriát. Lotti rápillantott Kelenre és összemosolyogtak. Mindketten örültek, hogy a következő dolog is magától megoldódott.
-Ez meseszép! Köszönöm szépen! – lelkendezett csillogó szemekkel a lányka.
A nagyszülőknek más dolga is volt, így kisvártatva búcsút vettek unokájuktól.
Lotti belebújt a ruhácskába és illegett-billegett benne boldogan a szobájában lévő tükör előtt.
-Már csak azt kellene kitalálni, hogy ki visz minket el az iskolához. – fordult Kelen felé a kislány.
Nem is volt idejük többet beszélni, mert ekkor újra csengettek. A két jóbarát rohant a bejárathoz. Az ajtóban a kislány egyik osztálytársa, Lili és az anyukája állt.
-Apukád mondta, hogy mégis el tudtok jönni a farsangi mulatságra és megkért, hogy jöjjünk el értetek és vigyünk magunkkal benneteket. – mondta mosolyogva Márta néni, Lili anyukája.
-Egy pillanat és készen vagyunk. – kiáltotta hátra Lotti a szobája felé rohanva. Összekapkodtak pár holmit barátjával és már készen is álltak az indulásra. A kocsiban ülve a kislány hirtelen Kelenhez fordult:
Otthon felejtettem a pénztárcámat. Most hogy veszünk tombolát és ennivalót? – kérdezte picit félve.
-Ne aggódj Lotti. Ha minden ilyen tökéletesen alakul, mint eddig, akkor ezek a problémák is megoldódnak valahogy. – csicseregte a kismadár.
-Igazad van. Hagyom, hogy a dolgok egyszerűen csak maguktól történjenek. – mosolyodott el a kislány és eleresztette minden aggodalmát és rossz érzését.
Odaértek az iskolához.
-Melyik ajtón menjünk be? – vetette fel a kérdést a madárka.
-Valami azt súgja, hogy ezen. – mutatott az egyik bejáratra a kislány.
Ahogy beléptek az ajtón, Lotti egyik osztálytársa, Máté két tombolát nyújtott át nekik.
-Hát ezt miért kaptuk? – kérdezte meglepődve, ugyanakkor nagy örömmel a kislány.
-Nekem túl sok van. Nem is tudnék ennyire figyelni a sorsolásnál. – jött a felelet.
-Nagyon szépen köszönjük. – hálálkodott a kislány. Lotti és Kelen összenéztek és szavak nélkül is ugyanaz járt a fejükben. Egymásra kacsintottak, jelezve, hogy a tombola kérdése is megoldódott. A lányka mielőtt elrakta volna a szelvényeket egy pillantást vetett rájuk. Zöld 13-ast és lila 18-ast kaptak.
Lassan kezdetét vette a tornateremben a jelmezes felvonulás. Mikor Lottira került a sor, a kislány hirtelen ötlettől vezérelve odarohant a kötelekhez és felmászott az egyikre. Fönn aztán megállt és sugárzó mosollyal lenézett a hatalmas tömegre, miközben az ablakon bevilágító nap megcsillant barna rakoncátlan hajtincsein és a napsugarak örömtáncot jártak csillogó, aranyszínű glóriáján. Olyan volt az egész jelenet, mint egy isteni látomás. A sok kisdiák és szüleik ámulva nézték a nem mindennapi jelenséget.
Mikor a kislány újra a földön állt, Kelen odarepült hozzá és megkérdezte:
-Honnan jutott eszedbe felmászni a kötélre?
-Nem tudom Kelen, csak jött belülről az ötlet. – felelte mosolyogva.
A jelmezek bemutatását követően a zsűri döntött a helyezésekről. A bíráló bizottság egyik tagja magához ragadott egy mikrofont és ezt mondta:
-A legszebb és legötletesebben bemutatott jelmez Lotti angyala volt. A fődíj pedig egy óriási pizza.
-Hatalmas tapsvihar és ujjongás tört ki a teremben, miközben a kislány alig akart hinni a fülének.
Meghatódva átvette a nyereményét és megkereste Lilit, Márta nénit és Mátét, hogy megossza velük jutalmát.
A programból már csak a tombolahúzás volt vissza. Az ajándékok felét kiosztották, mikor egyszer csak kihúzták a lila 18-ast. Lotti felkapta a fejét és rohant boldogan gyönyörű angyal jelmezében lebegő szárnyakkal a díjért. Egy meseszép füzetet és egy hozzá illő színes tollat nyert.
-Mit írsz majd bele? – érdeklődött a kismadár.
-Úgy döntöttem, hogy naplónak fogom használni, hogy beleírhassam az ilyen tökéletes napokat, mint ez a mai is. – felelte örömében ugrálva a kislány.
-És mit írsz be mára? – kérdezősködött tovább Kelen.
-Azt hiszem valami ilyesmit:
“Ne félj az újtól, bízz az Égiekben és engedd, hogy ők vezessenek annak érdekében, hogy áramlatban élhess. Mindig érezni fogod a helyes utat, mert ha figyelsz rá, a Belsőd megmutatja. Hallgass a hangra, még ha néha úgy tűnik is, hogy képtelen dolgokat sugall. Nincsen saját Bensőnknél bölcsebb, csak figyelj nagyon és engedelmeskedj. Ha így teszel, akkor olyan érzés lesz, mintha ráfeküdnél egy folyóban a víz felszínére és engednéd, hogy arra vigyen, amerre szeretne. Fogalmad sincs, hogy merre mentek, mégis bízol benne, mert belül érzed, hogy az áramlat csak jó felé vihet, és ha csak hagyod, hogy tegye veled, amit szeretne, akkor elérhetsz vele a boldogságot jelentő végtelen mindenségbe, hogy ott eggyé válj vele.”
Kelen büszke volt megint Lottira, mert érezte, hogy ennél gyönyörűbben nem is lehetett volna összefoglalni a nap eseményeit.
Lassan véget ért a mulatság és elindult mindenki haza. A végére megérkezett Péter is, Lotti édesapja, hogy hazavigye lányát és kis barátját. A hazaúton a kislány és Kelen egymás szavába vágva lelkesen elmesélt mindent. Az út végére már mindketten nagyon fáradtak voltak, így hazaérve elköszöntek az édesapától és aludni indultak. A szobácskájukban aztán kissé kimerülten, de az áramlás boldog érzésével hajtották álomra a fejüket.