Egy kora tavaszi délután Lotti hazafelé sétált az iskolából. Csípős hideg volt, de a nap gyönyörűen sütött. A kislány élvezte a friss levegőt, ezért úgy döntött, hogy kerülővel megy haza. Minden egyes lépéssel maga mögött hagyta a hétköznapok gondját-baját. Mire hazaért, egészen újjászületett.

 

Az ajtón belépve édesapját és Kelent pillantotta meg a nappaliban ülve. Gondterheltnek tűntek. A lányka széles mosollyal üdvözölte őket, majd megkérdezte:

-Hát ti, miért vagytok olyan búsak?

Elsőnek Péter, az apukája szólalt meg:

-Gyere kicsim ülj le hozzánk.

-Mi történt apa? – kérdezte egyre jobban aggódva Lotti.

– Biztos te is észrevetted, hogy mostanában egyre kevesebb munkám van. Éppen ezért nem tudjuk fenntartani ezt a nagy házat már. Kisebb házba kell költöznünk és pár dolgot el is kell adnunk, hogy ki tudjuk fizetni a számlákat és ennivalóra is jusson pénzünk. – felelte szomorúan az édesapja.

-Jaj apa, én meg azt hittem már valami nagy baj van. – mondta már újra mosolyogva a kislány.

-Ez nem elég nagy baj? – kérdezett vissza kicsit értetlenül Péter.

-Nem, ez nem nagy baj. Minden rendben lesz apa, ne aggódj, és legfőképp nehogy emiatt búslakodj! – vigasztalta apukáját Lotti.

-Olyan jó, hogy ilyen megértő, okos kislányom van. – könnyebbült meg az édesapa.

 

Időközben beesteledett, így a kislány és a madárka elkezdtek lefekvéshez készülődni.

 

-Lotti, téged tényleg nem zavar, hogy el kell költöznöd ebből a házból, ahol születésed óta laktál? Én olyan szomorú vagyok miatta – kezdeményezett beszélgetést óvatosan kis barátja.

-Nem Kelen. Nem szabad a tárgyakhoz ennyire ragaszkodni. Az élményeink, érzéseink sokkal fontosabbak, azok pedig mindig velünk maradnak.

-Biztos igazad van. – válaszolta továbbra is bánatosan Kelen.

-Eszembe jutott valami. – lelkesedett fel Lotti. – Holnap megmutatom, hogy milyen jól lehet érezni magunkat pénz nélkül is. Rendben?

-Kíváncsian várom. – felelte a madárka, majd nyugovóra tértek.

 

Másnap reggel a kislány korán ébredt. Felhúzta a redőnyt, hogy a nap besüthessen és örömtől sugárzó arccal keltette fel barátját.

-Ébresztő Kelen. – simogatta meg finoman a kismadár puha tollait Lotti. – Ki az ágyból álomszuszék! Csodaszép reggel van. Gyere, induljunk el felfedezni az élet apró örömeit!

A madárka álmosan felkelt. Megmosakodtak, melegen felöltöztek, reggeliztek, beraktak a kislány hátizsákjába pár dolgot, amire szükségük lehet: szendvicseket, egy üveg vizet, egy könyvet, ami tele van vicces történetekkel, és egy pokrócot is felkaptak, majd elindultak.

 

Lotti egy közeli játszótérhez kalauzolta útitársát. Kora délelőtt volt, ezért kevesen voltak még.

-Használjuk ki, hogy ilyen kevesen vagyunk! Gyere csúszdázzunk, hintázzunk, homokozzunk, meg mászókázzunk! – sorolta lelkesen a kislány kívánságait. Kelen pedig lelkesen követte legjobb barátját. Míg a kislány csúszdázott, addig a madárka a mászóka korlátai között repkedett. Aztán Kelen követte a hinta mozgását, amikor Lotti a magasba lendítette magát. Végül pedig olyan csoda klassz dolgokat építettek a homokozóban, mint például egy torta vagy egy nagy vár. Felhőtlenül boldogok voltak. Mire elfáradtak a délelőtt el is telt.

 

Ekkor összeszedték holmijukat és elsétáltak a közeli parkba. Ott aztán leterítették a plédjüket és nekiálltak szendvicset enni, miközben egymás szavába vágva a délelőtti élményeiket vették számba. Miután végeztek, hanyatt feküdtek és nézték a felhőket. Mutogattak egy-egy fodros fehér pamacsra és együtt kitalálták, hogy melyiknek milyen formája van, amiken aztán jókat kacagtak.

-Szerinted milyen érzés lenne egy felhőn lenni? – kérdezte a kismadár.

-Fogalmam sincs, nem ültem még felhőn, de már sokszor elképzeltem milyen lehet. – felelte a kislány.

-És milyennek találtad képzeletedben? – érdeklődött tovább Kelen.

-Gondolataimban a fehér pihe-puha fellegekben végtelenül könnyűnek, nyugodtnak és boldognak érzem magam mindig. Nagyon jó érzés.

 

A délután további részében elővették könyvüket és Lotti egymás után olvasta fel nagy beleéléssel a benn található vicces történeteket. Némelyik annyira mókás volt, hogy kacagva elterültek pokrócukon és alig bírtak felülni.

 

Időközben elkezdett hűlni a levegő, így lassan újra összeszedték holmijukat és hazasétáltak. Otthon aztán lelkesen meséltek a lányka édesapjának a történtekről. Péter nagyon boldog volt, hogy a lánya és kis barátja így feltalálták magukat pénz nélkül is. Ez nagyon megnyugtatta. Az élménybeszámoló után pedig leültek hármasban kártyázni. Hatalmas csatákat vívtak egymással a győzelemért, miközben hangosan nevettek. Csodaszép este volt.

 

Lotti és Kelen hamar elálmosodtak a fárasztó nap után, így elköszöntek az apától és elindultak lefeküdni. A szobájukba érve a kislány megkérdezte barátját:

-Hogy érezted magad Kelen?

-Nagyon jó nap volt. Nem is gondoltam, volna, hogy ilyen jól fogjuk magunkat érezni.

-Látod, én mondtam, hogy nem feltétlenül kell pénz ahhoz, hogy jól érezd magad. – mosolygott barátjára a kislány. – Ráadásul észrevetted, hogy mióta apának kevesebb munkája van, azóta sokkal több időt tölt velünk? – kacsintott tréfásan barátjára a lányka.

-Tényleg, megint igazad van. – hajolt meg a kislány előtt nevetve a madárka, mintegy jelezve barátja bölcsessége iránti tiszteletét.

 

Lotti pedig elővette kedvenc füzetét, hogy a mai nap tanulságát is feljegyezze:

„Jó dolog, ha van pénzed, de ez önmagában nem boldogít. Ráadásul, ha jólétben élsz, akkor hajlamos vagy elégedetlenkedni, míg ha szerényebben telnek napjaid, akkor képes vagy örülni egy szép napfelkeltének is. Éppen ezért az életben a lelki gazdagság számít. Mindig azoknak a dolgoknak tulajdoníts jelentőséget, amiket nem veszíthetsz el. A tárgyak jönnek-mennek az életünkben, de a megszerzett élményeink, a nevetéssel telt órák emlékei kitörölhetetlenek.”

 

Az utolsó betűk leírta után Lotti becsukta füzetét, betakargatta legjobb barátját maga mellett, lekapcsolta a lámpáját és boldogsággal a szívében ő is nyugovóra tért.